Szombat van , mégis úgy érzem, mintha hétfő lenne. Korán kellett kelni, reggelit készíteni, suliba menni. Ám nem egy szokásos ,,szombaton tanulunk, mintha hétköznap lenne" nap volt, hanem a ,,várva várt" matek vizsga napja. (Hurrá). A suliba lépve, és az osztálytársakkal-barátokkal találkozva egy riadt tekintetet sem láttam. Mindenki a puskákra és a számológépekre hagyatkozott, csak a stréberek mormogták a képleteket. Miután a két matektanár (az a-soké is), és a (mindig, mindenhol ott levő) osztályfőnökünk elrendezett bennünket, az osztályfőnök távozott, és a matektanárok pedig ismertették a ,,szabályokat".
-Úgy döntöttünk, hogy a feladatlap megírásához semmilyen segédeszközt, így számológépet sem lehet használni.-Hát, mit is mondjak. Erre a kijelentésre minden diák felhőkölt. Na azért álljon meg a menet! Szeptember óta számológépet használunk, erre a vizsgán kijelentik, hogy nem szabad használni? Hát, király. A vizsga után, mindenki le volt taglózva. Senkinek nem sikerült valami fényesen. A feladatok felét, pedig vagy nem gyakoroltuk, vagy év elején vettük, és azóta nem ismételtük. Én a barátnőimmel elmentem mekizni, és próbáltuk nem a matekra terelni a szót. A hangulatom itthon sem változott, a szüleim egyet értettek velem abban, hogy ez szemétség, és anya fölajánlotta, hogy nyugodtan sírjak (?). Most pedig várok. Hogy mire? A jó hangulatra, a matekra nem odafigyelésre, és arra, hogy élvezzem azt, amit csinálok. Azt mindenesetre tudom, hogy nem az nem a matek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése